xxxxxxx
xxxxxxx
xxxxxxx
gggggg

 

Születtem Budapesten 1940-ben. Valahogy így kezdődött az életem. A képen Édesanyám tart az ölében. A bátyám szerint csúnya voltam és állandóan bömböltem, mert folyton enni akartam. Kivételesen ezen soha nem vitatkoztam vele, ugyanis, mint bárki más, semmire sem emlékszem életem ezen időszakából. Később aztán volt elég alkalmam a vitatkozást bepótolni.

 

 



 

 

Hipp-hopp eltelt néhány esztendő és a fényképezőgép máris elefántháton örökített meg. A képet a nagyhírű Mosoly Albuma műtermében készítették.

 

 

 

 

 

 

 

Aztán óvódába jártam, kaptam vállra akasztható uzsonnás táskát, amire már jól emlékszem, nagyon büszkén hordtam. Az Édesanyám szerint arra nem volt példa, hogy maradékot vittem volna haza. Valami akkor számomra igen értékes játékot, aligha nem egy kis ágyút mutatok a fényképezőgépnek.

 

 

 

 

 

Később iskolába kerültem. Az V. kerületi Szemere utcai, valamint az I. kerületi Krisztina kőrúti általános iskolák padjait koptattam. Azért két iskolának voltam a diákja, mert kétszer is lakást cseréltünk a nyolc év alatt. Nem az eltelt évek távlata mutat hamis képet... én valóban szerettem iskolába járni. Sokan voltunk egy osztályban és sok barátom volt. A képen első osztályos vagyok.

 

 

 

 

 

Elvégeztem a középiskolát a Budapesti Eötvös József Gimnáziumban és ezen a képen már a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója vagyok.

A Műegyetem elvégzése után egy évvel megházasodtam. Két gyermekünk született, Ildikó és Gábor, majd egy unokánk is Ildikó révén, Tamás.

 

 

Nem akarom itt elmesélni az egész életemet, mert az csak nekem, esetleg a családom tagjainak lenne érdekes. Ahogy mondják megettem a kenyerem javát. Meglehetősen sokrétű ismereteim vannak, sok mindenhez konyítok, de semminek sem vagyok a mestere. Ha a lapomon elidőzöl, vagy több nekifutásra végignézed, megláthatod mennyi minden érdekel, mik a kedvteléseim. Ez a kép immár 69 évesen mutat, de hidd el nem érzem magam öregnek... Abból a kisfiúból ez az öreg diák lett. Igen diák, mert most is tanulok, hogy mit? Mindig valami újat. A számítástechnika olyan, hogy minél többet megismersz belőle, annál jobban látod, hogy milyen sokat nem tudsz még.

 

A lap tetejére